csütörtök, szeptember 21, 2017

Africa Race: A dobogó a cél a Szalay–Bunkoczi páros számára

Jól sikerült a felkészülés Szalay Balázs és Bunkoczi László számára, ezért a kettős a dobogót célozza meg a klasszikus Dakar-útvonalon haladó januári Africa Race nemzetközi terepraliversenyen.

„Nagyon erős az új motor, pedig nyolcszáz köbcentivel kisebb, mint tavaly, de így is legalább ugyanazt a teljesítményt nyújtja” – jelentette ki Szalay Balázs a budapesti Hősök terén december végén megtartott magyarországi ünnepélyes rajtnál.

Az Opel Mokka pilótájának elmondása szerint nagyon jól tudják, mi vár rájuk, hiszen huszonkettedszer vesznek részt sivatagi ralin, ebből negyedszer az Africa Race-en. 

Bunkoczi László saját bevallása szerint idén ugyanazt a teljesítményt tudta elérni a fizikai teszten, mint tavaly, de mivel közben egy évvel idősebb lett, nem tartja rossz eredménynek. „Megérdemelnénk, hogy odaérjünk a dobogóra” – fogalmazott a navigátor, aki annak örül, hogy ezúttal ismét ott lesz a mezőnyben a csapat versenykamionja is, amelyet Darázsi Zsolt vezet majd, és Szalai Norbert lesz a navigátora. „Nagyon erős lesz így a csapatunk. Darázsi Zsoltékkal tizenharmadik vagy tizennegyedik éve járjuk együtt a világot, versenyzünk együtt, rájuk fért már, hogy újra velünk indulhassanak” – jegyezte meg Bunkoczi László.

A Szalay, Bunkoczi duó az afrikai sivatagi viadalon 2014-ben a 18., tavaly a 13. helyen végzett, tavalyelőtt pedig kiesett. 

A MAN kamiont vezető Darázsi Zsolt elárulta: legutóbb Dél-Amerikában állt rajthoz, majd három évet kihagyott, és a mostani Africa Race nagyjából a tizedik versenye lesz. Az eddigi legjobb eredménye még a Dakaron egy szakasz negyedik pozíció, összetettben pedig egy 16. hely volt. „Már régóta szerettem volna visszatérni Afrikába, mert itt sokkal több a dűnés rész, ami nekem jobban tetszik” – vallotta be a pilóta, aki az elsődleges célnak azt tekinti, hogy végigérjenek, a többi szerinte már a technikán múlik majd. „Azért szeretnénk megszorongatni Kovács Mikiéket” – fűzte hozzá Darázsi.

Az Africa Race harmadik magyar egysége ugyanis a Scaniával induló Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió lesz, akik nyolcadszor versenyeznek Afrikában, és a kamionok között egyértelműen az első helyre törnek. „Győzni megyünk Afrikába, nem nézelődni” – foglalta össze a lényeget Kovács Miklós pilóta, aki többször végzett már dobogós helyen Afrikában, sőt 2010-ben nyert is.

Az Africa Race-en 49 autó, 52 motor és 10 kamion állt rajthoz. A versenyzők december 31-én keltek át Marseille-ből Afrikába, és a szilvesztert is a hajón töltötték. Ezt követően Marokkót és Mauritániát átszelve, mintegy 6500 kilométer megtétele után január 14-én érkeznek meg a szenegáli Rózsaszín-tó partján kijelölt célba.

 

Kilencedik hely az első szakaszon, tizenkettedik a másodikon

Kilencedik helyen zárta az első szakaszt a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi terepraliversenyen. Az útvonalban szerepelt az a kanyar, ahol két éve a kettős hatalmasat esett, s a navigátor a napot a nadori kórházban fejezte be gerincsérüléssel. Ezúttal azonban baleset nélkül célba ért a magyar duó 8 perc 45 másodperc hátránnyal az éllovas Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov páros mögött. A második szakasz ennél kissé gyengébb eredményt hozott, a kettős tizenkettedik lett, és összesítésben is éppen erről a helyről várhatták a folytatást.

A kamionosoknál a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László a negyedik legjobb idővel futott be az első szakaszon, illetve az ötödikkel a másodikon, míg a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert kettős a hatodik pozícióban zárta az első és a második szakaszt is.