szerda, március 29, 2017

40 perces tanórák az Unirea Főgimnáziumban

Az Agerpres szerint 40 perces órákat tartottak az elmúlt két napban a marosvásárhelyi Unirea Főgimnáziumban, mivel három tanteremben nincs megfelelő fűtés – nyilatkozta a hírügynökségnek Aurora Manuela Stănescu igazgató. 

Három tanteremben 90 évesnél is régebbiek a csempekályhák, és a nagy hidegben nem tudták megfelelően kifűteni a helyiségeket, ezért döntöttek úgy, hogy január 10-én és 11-én rövidebb órákat tartanak. A három teremben tanuló diákokat áthelyezték más termekbe, hogy megfelelő körülmények között tarthassák meg az órákat – nyilatkozta az igazgató, hozzátéve, hogy szerdán az időjárás függvényében eldöntik, visszaállnak-e csütörtöktől a rendes kerékvágásba. 

Az intézmény vezetője azt is elmondta, a csempekályhák égőit kicserélték, a nyílászárókra új tömítést helyeztek. A főgimnázium igazgatója szerint az épületet szigetelni kellene, ezt azonban csak az épület tulajdonosa, a római katolikus egyház teheti meg. A három tanteremben 18-20 Celsius-fokos hőmérséklet volt, míg a többi osztályteremben 20 Celsius-fok fölötti hőmérsékletet tudtak biztosítani a tanulók számára – mondta még az igazgató.