csütörtök, szeptember 21, 2017

„Szép karrierem volt …”

Vezetőváltás a Horea Vészhelyzeti Felügyelőségnél
Fotó: Nagy Tibor

Augusztus 11-én, pénteken ünnepélyes keretek között vonult nyugállományba  a Maros Megyei Horea Vészhelyzeti Felügyelőség vezetője, Dorin Oltean dandártábornok. A katonai ceremóniával körített ünnepi eseményen a felügyelőség vezetésével megbízott Călin Handrea alezredesnek Raed Arafat államtitkár nyújtotta át a szimbolikus harci zászlót.

A Színház téren tartott ünnepségen az augusztus 11-i tűző napon a köszöntéseket a részt vevő megyei elöljárók: Péter Ferenc megyei tanácselnök, Lucian Goga prefektus, a leköszönő egységvezető, illetve beosztottak igyekeztek rövidre fogni, ennek ellenére elviselhetetlennek tűnt a betonrengeteggel körülvett téren állva részt venni az ünnepségen. A díszruhában, katonai indulóra felvonuló – dicsőszentmártoni, szászrégeni, segesvári, sármási stb. – alegységek  tették ünnepélyessé az eseményt.

A nyugdíjba vonuló Dorin Oltean tartalékos dandártábornok beszédében elérzékenyülten mondott köszönetet mindazoknak, akik munkáját, karrierépítését segítették: családjának, az államtitkárnak, munkatársainak, és szép karrierként jellemezte pályafutását. 1983-ban lépte át a marosvásárhelyi tűzoltóalakulat kapuját. Aznap bevetésen vett részt, és eldöntötte, hogy a szakmában marad, melynek ranglétráján egyre feljebb haladt, közben elvégezte 

a rendőrakadémia keretében a tűzoltótiszti főiskolát, 2011-től pedig vezetője a Maros Megyei Horea Vészhelyzeti Felügyelőségnek. Csodálatos időszaknak nevezte az elmúlt éveket, amelyekre úgy emlékszik, mint számtalan sikeres életmentő akcióban való bevetésre. 

Amint összegzőjében hangsúlyozta, míg a tavaly év végén az országos átlag beavatkozások száma tízezer-kétszáz volt, a Maros megyei felügyelőség bevetéseinek száma meghaladta a tizenkilencezret. Az első fél évben az országos átlag bevetések száma ötezer körüli, ezt a Maros megyei egység megduplázta, az eltelt fél év alatt több mint tízezer-háromszáz alkalommal riasztották a tűzoltóságot, és kellett beavatkozniuk tűzeseteknél és közúti baleseteknél egyaránt.

Călin Handrea, a felügyelőség új vezetője kifejtette, hogy elődje támogatásával folytatni szeretné a megkezdett projekteket, ezért reméli, hogy számíthat a most nyugdíjba vonuló tartalékos dandártábornok tapasztalataira is. Mindenekelőtt a balavásári alegység megnyitását tartja fontosnak, mivel abban az övezetben gyakori a súlyos kimenetelű balesetek száma. Hosszú távon tartani szeretné az elért színvonalat, folytatná elődje munkáját. Amint kérdésünkre elmondta, 1993–1995 között a boldeşti-i altisztképző tűzoltóiskolát végezte el, ezt követően került a marosvásárhelyi egységhez altisztként, majd egyre feljebb haladt a ranglétrán. 2001-től tiszti rangot kapott, majd a főfelügyelő helyetteseként tevékenykedett, így egyértelmű volt, hogy ő veszi át a Maros megyei felügyelőség vezetését. Gyerekkori álma volt, hogy rendőr vagy tűzoltó legyen, és akkor segíthessen, amikor a polgároknak erre valóban nagy szükségük van.

Kérdésünkre az alezredes kifejtette, hogy a több mint egyhetes elsősegélynyújtó és műszaki mentési világbajnokságra a marosvásárhelyi sportcsarnok melletti ligetben kerül sor augusztus 30-ától.

Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár  Dorin Oltean dandártábornok nyugállományba vonulása miatt szomorúságát hangoztatta, ugyanakkor elégedett, hogy megfelelően képzett helyettes veszi át a vezetést, aki ismeri az egységet, annak keretein belül szerzett szakmai tapasztalatot, így megnyugtató, hogy továbbviszi elődje munkáját. „Egy hasonló képességű ember nem megy nyugdíjba, mivel a tudására, tapasztalatára mindig szükség lesz, ezért valószínűleg a Maros megyei felügyelőség számíthat majd rá, és igénybe is veszi szakértelmét. Augusztus 30-ától szeptember 3-áig Marosvásárhelyen szervezik meg a műszaki mentési, katasztrófa-elhárító és elsősegélynyújtó világbajnokságot. Hasonló eseményekre eddig olyan országokban került sor, ahol komoly hagyománya van a katasztrófavédelmi és -elhárító tevékenységeknek. Kérdésre válaszolva az államtitkár hangsúlyozta, hogy azért szervezik Marosvásárhelyen, mivel az országban itt indult be elsőként a SMURD Rohammentő-szolgálat, az első baleseti beavatkozásnál alkalmazott műszaki mentést is a megyében végezték. Eddig tizenhat ország több mint ötven csapata jelezte részvételi szándékát.