hétfő, április 23, 2018

„Megvalósítani az összefogást”

Bizalmat szavaztak Miseta professzornak
Fotó: Nagy Tibor

Sikerrel pályázta meg a tíz oktatási karból álló Pécsi Tudományegyetem rektori székét dr. Miseta Attila egyetemi tanár, aki 2010-től az Általános Orvostudományi Kar dékánja. A Szenátus többségének döntését az emberi erőforrások miniszterének kell megerősítenie, és kinevezését az államfőnek javasolnia. 

Dr. Miseta Attila 1984-ben szerzett általános orvosi diplomát a Pécsi Tudományegyetem jogelőd intézményében, a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, 1999-től a klinikai laboratóriumi vizsgálatok szakorvosa, 2004 óta az MTA Orvostudományok Doktora. Oktatói pályafutását közvetlenül diplomaszerzése után az alma materben kezdte egyetemi gyakornokként, 2006-tól pedig egyetemi tanárként dolgozik a Pécsi Tudományegyetemen. 2013-ban vette át a Laboratóriumi Medicina Intézet vezetését, amely a Dél-Dunántúl legnagyobb labordiagnosztikai szolgáltatója. Az ÁOK dékánjaként részt vesz a Modern városok program keretében zajló fejlesztésekben, melyért előtte munkatársaival együtt sok éven át lobbizott.

Miseta professzor kollégáival együtt a marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészképzés egyik leghűségesebb támogatója. Cselekvésorientált, gyakorlatias, közvetlen ember, aki gyakran és jóízűen tud nevetni – erősödnek meg korábbi benyomásaim a beszélgetés során.

– Fekete István szülőfalujában nőtt fel, akinek csodálatos leírásai, történetei a gyermek és felnőtt olvasókat változatlanul elbűvölik. Gondolom, ez önt is megérintette – kezdjük a szülőhelytől a beszélgetést. 

– Örülök, hogy megemlítette, hiszen nagyon büszke vagyok a szülőfalumra, Göllére, amely állítólag IV. Béla király lováról kapta a nevét. Fekete István édesapja kántor-tanító volt ott. Ugyanabban a házban lakott később Rácz Ferenc kántor-tanító családja is, akinek a lányát, Rácz Valériát, a híres magyar színésznőt és sanzonénekesnőt Izraelben az igazak között tartják számon, mivel a vészkorszak idején zsidó kollégáit mentette. Szüleim 1960-ban, a születésem évében költöztek Göllére, és a mai napig ott laknak. Legjobb gyermekkori barátaim közül kettő szintén a faluban él. A helyi általános iskolából, amelyet a hatvanas években Mezei Béla igazgató vezetett, nagyon sok egyetemet végzett ember került ki. Tanulmányaimat a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban folytattam. Szeretett oktatóim között volt Kiss Zoltán matematika-fizika tanár, Miklós Endre történelem- és Kontra József kémiatanár, akik mindannyian sokat tettek azért, hogy a tantárgyukat megszeressem. Olyannyira, hogy nem is tudtam választani a történészi, a fizikusi és az orvosi pálya között, így végül édesanyám döntött. Nem bántam meg, hogy rá hallgattam, és Pécsre jelentkeztem orvosnak. A sors úgy hozta, hogy elsőéves koromtól abban a Laboratóriumi Medicina Intézetben voltam tudományos diákkörös  hallgató, amelyet jelenleg vezetek.

– Mi befolyásolta az érdeklődését, hiszen egy orvostanhallgató valószínűleg nem a laboratóriumi medicináról álmodik.

– Kellermayer Miklós adjunktus, később professzor és intézetvezető személyisége ragadott meg, és mellette kezdtem a pályafutásomat. Az Egyesült Államokban és Skóciában először tanársegédként voltam tanulmányúton, majd adjunktusként újra visszatértem három évre az Egyesült Államokba.

– Olvastam, hogy a rendszerváltáskor „bevállalta” a konfliktusokat, majd sikerült ezeket feloldania.

– A rendszerváltás idején aktívan részt vettem az orvosi egyetem reformcsapatában, ami nemcsak előnyös, hanem hátrányos elemeket is tartogatott számomra. Rá kellett jönnöm, hogy az emberek ugyanazon algoritmus szerint működnek, és a rendszertől csaknem független, hogy mennyi jó és mennyi rossz tulajdonság kerekedik felül bennünk. Magunknak kell odafigyelnünk arra, hogy a jobbik énünk kerüljön előtérbe. Ahogy telik az idő, az ember egyre nagyobb értéket lát a konszenzusteremtésben is. Hiszek abban, hogy egy jó vezető észreveszi kollégái pozitív tulajdonságait, és olyan feladatokkal bízza meg őket, amelyek során jó tulajdonságaik érvényesülhetnek. Ha munkájukban örömük telik, a konfliktusok jelentős hányada feloldhatóvá válik. Véleményem szerint nagyon fontos, hogy egy munkahelyen mindenki jól érezze magát. Ez az állapot nehezen érhető el, de mindenképpen törekedni kell rá, és ez a teljesítményben is megmutatkozik később.

– Hosszú ideje tölti be az Általános Orvostudományi Kar dékáni tisztségét. Mit tart a legjelentősebb eredményének?

– Úgy gondolom, hogy egyrészt a belterjes személyi fejlesztések felszámolását, másrészt a megfelelő emberek megfelelő pozíciókba emelését, harmadrészt pedig a problémás esetekben történő maximális odafigyelést tartom igazán lényegesnek. Fontosnak tartom még, hogy két elődöm, Sümegi Balázs és Németh Péter professzorok idején (az utóbbi mellett dékánhelyettes voltam) jelentős fejlődésnek indult az idegen nyelvű képzés, amely hozzájárult bevételeink rendkívüli növekedéséhez.

– Visszatérve pályája alakulásához, aki ismeri Kellermayer professzort, természetesnek tartja, hogy sikerült felkeltenie a fiatal orvostanhallgató érdeklődését a laboratóriumi medicina iránt.

– A kezdeti mester–tanítvány viszony később kollegiális és baráti kapcsolattá alakult. A laboratórium sokféle lehetőséget rejt, különböző szakmákkal lehet kapcsolatot teremteni. Nyilvánvalóan kicsit másféle tudás szükséges itt, mint ami egy sebésznek vagy belgyógyásznak, de a labordiagnosztika rendkívül fontos részévé vált a kórismézésnek, és a képalkotó diagnosztikával együtt hihetetlen fejlődésnek indult. Az eredmények helyes értékelése pedig nagyon fontos a betegek számára. 

– A tevékenység automatizálása mivel vitte előbbre ezt a területet?

– Az emberi beavatkozások mindig felvetik a hiba lehetőségét. Ott, ahol három-négy munkatárs pipettázik, a hibalehetőségek sokkal nagyobbak, mint az automata készülékeknél. Ez utóbbiak másik nagy előnye a teljesítménynövekedés. A minőségileg pontosabb eredmény rövidebb időn belül készül el, és ezáltal olcsóbbá vált. A laboratóriumunkban végzett napi 12-14.000 vizsgálatot a régi módszerekkel lehetetlen volna kivitelezni. 

– Szakértők szerint a felsorolt előnyök oda vezettek, hogy az orvosok egy része manapság – néha indokolatlanul is – a betegek alapos kikérdezése, vizsgálata helyett laboratóriumba küldi őket, ezt követően pedig nem történik meg minden esetben a visszacsatolás, az eredmények komplex értékelése.

– Ismeretes tény, hogy világviszonylatban a laborvizsgálatok jelentős hányadát feleslegesen kérik. A laboroknak nincs lehetőségük arra, hogy nagy mennyiségű kérést felülbíráljanak. Viszont lényeges a gyakorló kollégák tájékoztatása. Bár a beteg elektronikus kórlapján hamar megjelennek az eredmények, megtörténik, hogy az orvos nem talál rá időt, hogy alaposan megnézze azokat. Holott az anamnézis, a fizikális vizsgálatok, a patológiai, a röntgen- és a laboreredmények intelligens összevetése elengedhetetlen.

Arra kell törekedni, hogy az egyetemről kikerülő orvosokat jól felkészítsük, ami nem egyszerű feladat. Magyarországon nincsen dömping az orvosi egyetemekből, a rendszerváltás előtt is négy volt, és utána is annyi maradt. Büszkén mondhatom, hogy Pécsen nagyon jó oktatóink vannak. Egyik legfontosabb dékáni tevékenységem az volt, hogy minél több kiváló kutatót, oktatót nyerjünk meg, hogy külföldről visszatérjenek, illetve más egyetemi központokból hozzánk jöjjenek, ezek mellett pedig a tehetséges végzőseinket itthon tartsuk. Hallgatóink így egy erős tanári testülettől kaphatják meg a megfelelő tudást. 

– Visszatérve a laboratóriumi tevékenységre, az egyre jobban elterjedt automatizált készülékekkel előfordulhatnak-e téves mérések, eredmények?

– Sajnos ezeket nem lehet kizárni. A rossz beállítás szisztémás hibákhoz vezethet, valamilyen alkatrész elkoszolódása úgyszintén, de előfordulhatnak véletlen hibák is. Megjegyzem, hogy az úgynevezett mérési vagy analitikai hibák az összes téves eredmény 20 százalékát, a preanalitikai hibák – például a vérminta nem megfelelő levétele, azonosítása, szállítása, tárolása – a hetven százalékát teszik ki. Az emberi beavatkozás komolyabb hibákat okozhat, gyakran apró kis hanyagságok miatt is. 

– Hányféle mérést tudnak elvégezni az automata készülékek?

– Körülbelül 300-at, amihez hozzátenném, hogy nem sok szükség volna a laborszakmára, ha minden automatizálva lenne. De természetesen csak azokról a vizsgálatokról van szó, amelyek már minden tekintetben bevonultak az orvosi laboratóriumi rutinba. Mindig vannak újak, ezek fejlesztésében mi veszünk részt, és ezek egy ideig továbbra is manuális kísérletes vizsgálatok maradnak, amelyek a fejlődést biztosítják. Ha elérnek a diagnosztikailag megfelelő szintre, akkor természetesen erre is kidolgoznak valamilyen automata eljárást. 

– A gombás, bakteriális fertőzések kórismézése is automatizálható?

– Bár a mikrobiológiai jellegű vizsgálatok csak kismértékben tartoznak intézetünkhöz, a bakteriális, gombás, valamint protozonos fertőzések kimutatása pl. a tömegspektrográfia révén szintén bizonyos mértékben automatizálható. 

– Életrajzában kutatási területként a molekuláris biológia szerepel. Milyen szerepe van ma a diagnosztikában a molekuláris szintű vizsgálatoknak, amelyek egyre jobban előretörnek, és mondhatni, hogy egyre „divatosabbá” válnak?

– Kétségtelen tény, hogy az úgynevezett molekuláris biológiai módszerek, amelyek gyakorlatilag a nukleinsavak vizsgálataira alapozott diagnosztikus eljárásokat jelentik, rendkívül sokat fejlődtek abban a tekintetben is, hogy pl. idegen DNS-t vagy RNS-t kimutassunk fertőzésekben. Ugyanígy, a genetikai betegségekben ki tudjuk mutatni a hibás géneket, kromoszómákat. Ami a génterápiát illeti, ott igazán komoly áttörés a hematológiai kórképek kezelésében van, ahol lehetőség nyílik arra, hogy a vérképzést – a kóros sejtek elölése után – új, donortól kapott sejtekkel építsük fel. Sajnos más szövetekben egyelőre nincsen ilyen látványos eredmény.

– A daganatos betegségek kórismézésében, kezelésében viszont megnőtt a molekuláris biológia szerepe.

– A tumordiagnosztikát lehet finomítani, a daganatos sejtek altípusát meg lehet állapítani, és azt is meg lehet mondani, hogy a beteg várhatóan hogyan fog reagálni bizonyos gyógyszerekre.

– Hogyan látja a labordiagnosztika jövőjét?

– Ez egy „technikai sportág”, és továbbra is az fogja jellemezni, hogy minél kisebb mintából minél több anyagot tudjunk megmérni. Valamikor komoly mennyiségű vér kellett ahhoz, hogy néhány mérést elvégezzünk, most néhány milliliterből több száz mérést tudunk kivitelezni. A nagyobb érzékenységű módszerekkel egyre újabb alacsony koncentrációban levő molekulákat lehet megmérni, amelyek ha összefüggnek egy adott betegséggel, elősegíthetjük a beteg gyógyítását. 

A fejlődés irányát tekintve az immunológiai módszerek bevezetésével léptünk egy nagyot, jelenleg pedig a tömegspektrográfia és a molekuláris biológia kiteljesedésének korszakát éljük. 

– Megkérem, részletezze egy kicsit a tömegspektrográfia lényegét!

– Ahogy már említettem, a molekuláris biológusok munkáját megkönnyíti, hogy a technikai fejlődésnek köszönhetően a DNS-sel kapcsolatos információk könnyen elérhetők. A tömegspektrográfiával – nagyon nagy érzékenységgel – majdnem minden nem nukleinsav természetű anyagot is ki tudunk mutatni, így például fehérjéket, metabolitokat, amelyeket a sejtek termelnek, és ezekből következtetni lehet bizonyos feltételekre. A készülékek meglehetősen drágák, a mérés viszont olcsó, ezen e téren leginkább műszeres beruházásra van szükség. A minta előkészítése sem könnyű, és preklinikai hibák is előfordulhatnak, de ez a mérés is automatizálható bizonyos mértékig. Összességében a tömegspektrográfia számos kellemes meglepetést tartogat még számunkra. 

– Mi a fő kutatási témája?

– A víz- és ionháztartás kutatásával kezdtem a pályámat, és nem mentem tőle nagyon messze, mert a kalciumháztartás sejten belüli szabályozásával és annak molekuláris biológiai elemeivel foglalkoztam. Innen átcsúsztunk a pszicho-farmakogenetika területére is.

– Mondana egy példát ez utóbbira?

– Bár a lítiummal régóta kezeljük a depressziós betegek egy csoportját, senki sem tudta, hogy ez milyen módon hat. Erre vonatkozóan volt egy érdekes ötlet, ami élesztőn folytatott kísérletekből született, egy ideig ezt kutattam, és bizonyos mértékig sikerült közelebb kerülni a lítium hatásmechanizmusához.

– Marosvásárhelyen 27 magánlaboratórium van bejegyezve, és néha hosszú ideig kell várni, hogy az egészségbiztosítás keretében sorra kerüljön a beteg, és ne kelljen fizetnie a szolgáltatásért. Tudomásom szerint Magyarországon ez jobban működik. 

– Ennyi laboratóriumot fenntartani nem célravezető és nem gazdaságos, sokkal előnyösebb egy centralizált, magasan minőségbiztosított rendszer működtetése. Magyarországon a laborvizsgálatok könnyen hozzáférhetők, bár a tevékenység alulfinanszírozott. Állami intézményként két forrásból kapjuk a pénzt, egyrészt a fekvőbeteg-, másrészt a járóbetegkasszából. Ez utóbbi országos szinten sok éve 21 milliárd forint, amin már régen alakítani kellene, mert egyre nő az igénybevétel. A laboratóriumi tevékenységet erősen központosítottuk, amit folytatni szeretnénk, mert egy magas technológiai színvonalú rendszert érdemes a nap 24 órájában gazdaságosan üzemeltetni. 

– Ha kinevezik rektornak, milyen célokat kíván követni?

– Azokat a bevált modelleket, amelyek az orvoskar területén sikeresek voltak, szeretném szélesebb körre kiterjeszteni, továbbá megvalósítani az összefogást, hogy a különböző karok sajátosságainak megfelelő fejlesztési terveket újragondoljuk, és azokat végre is hajtsuk.

– Ismeretes, hogy évek óta szívén viseli a marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészképzés helyzetét, támogatta, hogy tanárkollégái továbbképző előadásokat tartsanak Marosvásárhelyen, szorgalmazta, hogy Pécsett az orvostudományi doktori iskolák hozzájáruljanak az erdélyi orvosok és gyógyszerészek képzéséhez, egyik kezdeményezője volt annak a szándéknyilatkozatnak, hogy a magyarországi egyetemek biztosítsák a MOGYE-n tervezett önálló magyar kar számára szükséges oktatókat. Tárgyalásokat folytatott a marosvásárhelyi egyetem vezetőségével, valamint a polgármesteri hivatal illetékeseivel a magyar kar létrehozása körül felmerült konfliktusok idején. 

– Diplomáciában nincsen utolsó szó. Bár nem dicsekedhetem sikerekkel, továbbra is támogatok minden előremutató törekvést.

– Hogyan látta, látja a helyzetet?

– Járt Pécsen nem is egy hivatalos marosvásárhelyi küldöttség, az első Copotoiu Constantin professzor rektorsága idején. Sajnos egy egyezmény aláírásán túl kevés, inkább egyéni kezdeményezésekre alapuló együttműködés alakult csak ki. Később ezért ezeket fejlesztettük, és sok tekintetben működtek. Oktatóinkat továbbra is szponzoráltuk, sokan a saját költségükre is vállalták a kiutazást. Mindezt azért tettük és tesszük, mert úgy gondoljuk, hogy kell lennie valaminek, ami kisebb, mint az egész világ, de nagyobb, mint a közvetlen család. Ez a magyarok közössége. A szakmai előadások mellett a karunkon részképzésre fogadott kollégáknak hangsúlyozni szoktam: fontos számunkra, hogy hazatérjenek Erdélybe, mivel nincsen szándékunkban az emigráció gyarapítása.

– Ha már nem tölti be az Orvostudományi Kar dékáni tisztségét, az együttműködés fog-e folytatódni?

– Biztos vagyok benne, hogy akárkit is választanak meg a kar élére, a megkezdett úton megyünk tovább – válaszolta Miseta professzor, és nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a jelenleg is működő programhoz hasonlóan, ami véleménye szerint a barátságon, szereteten és az összetartozáson alapul, el lehet kezdeni az együttműködés kiépítését más karok között is.

– Van-e valami fontos dolog, amit szeretne még elmondani? – kérdeztem befejezésképpen.

– Szerencsés embernek érzem magam, ugyanis mindig azt tehettem, ami a hobbim is egyben – mondta, s közben jóízűen nevetett.