csütörtök, december 14, 2017

Ősmesék a fában

Ughy Levente tárlatáról
Fotó: Nagy Tibor

Szobrok és domborművek, fából faragott álmok és valóságok, a kezdet és a vég – avagy az Alfa és Omega, ahogyan azt Ughy Levente legutóbbi tárlatának címe hirdeti. A marosvásárhelyi szobrászművész kiállításának a Maros Megyei Múzeum várbeli kiállítóterme adott otthont, a telt házas tárlatnyitóra csütörtök délután került sor.

A megjelenteket Soós Zoltán, a múzeum igazgatója üdvözölte, aki rövid méltatóbeszédében elmondta: Ughy Levente különleges stílusvilágú tárlatai közül nem ez az első a múzeum termeiben. – Kezdet és vég: ezek közé illeszti be munkáit az alkotó. Szobrászsámánnal van dolgunk, erre utal az alkotásiban megjelenő világ, amely nagyszerűen jeleníti meg a teremtéstől az utolsó napig tartó gondolatmenetet.

Ughy Levente tárlatát Dabóczi Géza kolozsvári festőművész méltatta. – Ughy Levente esetében egy táltosgyanús alkotóval van dolgunk. Ő az aki helyettünk révül, aki alámerül közös tudatalattinkba s fogában a vésőt tartva átviszi a látomást a túlsó partra. Ő a mítoszok titkos ösvényein bolyongó, a próféciák kaptatóin felhágó garabonciás. Van ebben a személyiségben valami táltosság, valami ama primordiálisan delejes őserő szikrájából. Mind a férfiúi, mind a női princípiumot magában hordozza. Ha alkot, androgün természetűvé válik. Ez egészen nyilvánvaló, ha szobrain merengünk. E képesség nélkül nem lenne ennyire kiegyensúlyozott, önszelidítő vulkán. Látomás és indulat fortyog benne, de ugyanakkor álmodozó révület és türelmes anyagművelés, az anyag szeretete. Felróhatják neki, hogy nem professzionista, hogy nem akadémián tanulta a mesterséget (mintha manapság efféléket tanítanának is ott), felróhatják neki, hogy ő csak egy amatőr. Ám kérdem én tisztelettel, mit is jelent ez a latin szó? Az amare, a szeretni igével azonos gyökerű, tehát azt az embert jelöli aki szeretettel, odaadással végzi a munkáját. Hát végre egy olyan alkotóval, „amatőr” művésszel találkozhatunk, aki elragadtatással farag és szerető odaadással munkálkodik látomásai anyagbaültetésén. Nem spekulál, nem mesterkedik, nem fondorlatoskodik és nem kontextualizálja magát a nyűvészkék berkeiben, hanem derekas egyenességgel alkot, két kezével műveli a fát, amibe álmot lehel és új életre kelti. Nem konceptualizál. Mit tehet egy kortárs művész a mai, újkeletű ember lelki és szellemi elsivatagosodása ellen? Mesével és mítosszal táplálja. Őseink, eleink tudatébresztő és világrend-gyógyító mítoszait, létmedrünkbe integráló hitregéit követi, majd megeleveníti. Így válik Ughy Levente is mindennapi ősképtáplálékunk szakácsává. A perenniális, múlhatatlan természetfeletti misztériumokat a mai millenniumi emberfaj számára érzékletes képek és formák által követendő mintává vagy szellemi háttérsugárzássá teszi. Mindezt persze az újkeletű ember újkeletű nyelvezetének egyikére fordítva, anélkül, hogy a tudatépítő ősképek vajmit is veszítenének erejükből és mágikus hatalmukból. A cizellálatlanság botlásai, a keresetlenség, a rafinéria hiánya faragványait a középkori romantika névtelen népi faragómestereinek a műveivel rokonítja. Szobrainak olvasata egyszerre függőleges és körkörösen vízszintes, tehát holisztikus és kereszt-dinamikájú. Faragatlannak tünnek, nem akadémikusan mívesek, ámde annál inkább keresetlenek, egyenes beszédűek. Szíven üt és elbűvül az őszinteségük. Egészséges humor sugárzik róluk, miközben véresen komoly, apokaliptikus próféciák elevenednek meg rajtuk. Mondhatjuk azt is, hogy Levente a holtsápadt világvégi jóslatokat s a kortárs, újkeletű emberfaj gyártotta jelenünk csillagállásait, egy jókora adag posztmodern iróniával, meg egészséges népi humorral oltotta be. Szellemrekedéses korunkban már nem sok hiteles, ébresztő, stiláris eszköz maradt a művészek kezében. Levente szeret mesélni, mint egy regös. Totemisztikus bálványaival szavakon s hangokon túl regél. Eleven álombálványok ezek. Az analógikus gondolkodásba és az archaikus világlátásba visszaintegráló jelképrendszerek. Nála az ősmesék archetípusai kilépnek a XXI. századba és elkerülhetetlenül átváltoznak. Manapság az utolsó ítéletek médiabűvöletében, a fürtösbombák árnyékában s a tőzsdecápák vicsorgása közepette, nem könnyű egy művésznek bármilyen tudatrengést előidéznie. Ughy Levente mégis egy megszállottnak tűnő hivatástudattól vezérelve át, próbál érettünk úszni a mentális túlsó partra, hogy varázstalanított világunkat újjávarázsolja – mondta a hangulatos, szép számú közönség ellenére is családias jellegű, tárlatnyitón a méltató.