Nem tudom, hogy a citromsárga – virtuális vidámságot idéző – munkaruha látványa keltette-e bennem azt az érzést, hogy a negyven körüli, nagydarab férfi tetőtől talpig mosolyba öltözött, vagy a csillagok jártak aznap a kedvében, és ők öltötték rá ezt az elnyűhetetlennek látszó, legombolhatatlan boldogságot. Ha így volt, ha úgy, a lényeg, hogy nem találtatott széles az üzletben még egy olyan szenvedélyes árumozgató, mint ő. Más környezetben a közösségbe tartozás büszkeségével hordott salopétája nélkül talán esetlennek, kiszolgáltatottnak tűnhetett volna, de ott, az áruházi csúcsforgalomban másságát láthatatlan polcokon felejtve ő szolgálta ki, igazította útba felebarátait. A sérült személyek munkaerőpiacon való boldogulásáról, illetve az ehhez szükséges szociális mankókról cseréltek eszmét a napokban a támogatott foglalkoztatás hazai, holland és belga szakértői.
          – Már az is nagyon jó, hogy beszélnek róla – jegyezte meg az igencsak magas szinten zajló, külföldi projektek, stratégiák bemutatására fordított kommunikáció szünetében egy tolókocsis résztvevő. Igaza van, tényleg dicséretes a kezdeményezés – mint annyi hasonló más –, de vajon elégséges a legkisebb változásra? Célba érhet-e a legszebben borítékolt üzenet, amikor az első számú címzett – a munkaadó – nyakán egyre inkább szorul a válságból font hurok, vállalkozása csimbókokban hullatja a munkaerőt? Megfelelő anyagi motiváció nélkül, szociális érzékenységből aligha hajlandó bárki a jelenlegi kilátástalanságban új, az előítéletek szerint korlátozott mértékben teljesítő alkalmazott bérezésére költeni. Igaz, ha mégis vállalná a pluszterhet, a 2006-ban elfogadott 448-as törvény szerint mentesül a fogyatékossági adótól, amellyel az 50-nél több személyt foglalkoztató, sérülteket nem alkalmazó munkaadók megdorgáltatnak. Hatékony ösztönzésnek ez aligha nevezhető. A büntetés elmaradása helyett bizonyos érzékelhető jutalmak, főleg az adózás terén biztosított kedvezmények jobban meghatnák a piaci verseny résztvevőit. Szép hazánkban 669 ezer sérült személy közül mindössze 28 ezer vált az utóbbi években munka által önellátóvá. Maros megyében 18 ezer az ezerhez a fogyatékosok és a foglalkoztatott fogyatékosok aránya. Bizonyára biztatóbb adatokkal rendelkezhetnénk, ha a sérült személyek jogait garantáló ENSZ-egyezményre nemcsak egy aláírással bólintott volna rá 2006-ban Románia. Ha azóta bár egyszer parlamenti vitára került volna a nemzetközi dokumentum, a legkiszolgáltatottabb társadalmi szereplőkre vonatkozó hazai törvénykezés is „épkézláb” lehetne. Talán.

Szerző: Nagy Székely Ildikó

Merénylet a szabad gondolkodás ellen

          Bal lábbal indul az ötödik Boc-kabinet (is), hiszen a legújabb megszorító intézkedéstervezetével joggal váltotta ki az érintettek, de ezúttal a koalíciós partner tiltakozását is. Azt állítja, azért akarja ismét módosítani az adótörvénykönyvet, hogy úgymond megkímélje azt az ötszázezer „szabadúszót” vagy „szerzői jogdíj(as)t”, aki nemrégiben egymás sarkát taposta, hogy a kilátásba helyezett büntetéseket elkerülendő, kifizesse a legújabban kitalált adókat. Nos, hogy az elkövetkezendőkben ne álljon elő hasonló tyúkszemtaposásos helyzet, azt találta ki, hogy ezentúl a munkáltató fizeti be ezeket az illetékeket. Viszont cserébe a jelenlegi 16 százalékról 35 százalékra emelné ezt a járulékot. Az erről szóló sürgősségi kormányrendelet-tervezetet a héten terjeszti a kormány elé,...>>