Egyes önkormányzatok hónapok óta nem térítették meg az ingázó pedagógusoknak a szállítási költségeket, másutt az elkövetkező időszakban vonják meg ezt a támogatást, lehetetlen helyzetbe hozva ezáltal a – főként pályakezdő – tanerőket, akik a havi 700-800 lejes bérükből 100-300 lejt költenek a bérletre.
Sz. M. angol szakos tanárnőként néhány éve naponta közel 20 kilométert ingázik egy vidéki iskolába. Aggódva tette szóvá, hogy felmerült, hogy az önkormányzat – pénzhiányra hivatkozva – nem téríti meg többé az ingázási költségeket a pedagógusoknak.
– A bérletem havonta 170 lejbe kerül, és ha a huszonöt százalékos bércsökkentés után ezt is saját zsebből kellene állnom, alig maradna 500 lejem – panaszolta.
Ennek kapcsán néhány vidéki önkormányzatnál érdeklődtünk, van-e lehetőségük megtéríteni az ingázási költségeket.
Volt s nem lesz
Bartha Domokos, Mezőbánd alpolgármestere sajnálattal közölte, hogy idén január óta nem tudták visszafizetni a tanerőknek az útiköltségeket. – 35-38 pedagógusunk ingázik, főként Marosvásárhelyről, és havonta 100-150 lejbe kerül a bérletük. Lassan oda jutunk, hogy le kell kapcsolnunk a közvilágítást, nem tudjuk kifizetni a gáz-, villanyszámlákat, ezért valószínű, hogy szeptembertől teljesen megvonjuk a pedagógusoktól ezt a támogatást – fejtette ki az alpolgármester.
Balavásáron sem számíthatnak sok jóra a községben oktató tanerők, Sagyebó István polgármester ugyanis nem túl optimista. – Húsz százalékkal csökkentenünk kell a kiadásainkat. A költségvetés módosulni fog, ám még nem rendelkezünk pontos adatokkal erre vonatkozóan, de valószínűleg meg kell vonnunk a pedagógusoktól ezt a juttatást, még akkor is, ha idővel a munkájukat jól végző tanügyi kádereket veszíthetünk el emiatt – fejtette ki a községvezető.
Olvasóinktól érkező információk szerint Erdőszentgyörgyön is felmerült az ingázási pénz megtérítésének a megszüntetése, ami nagy érvágást jelentene a más településekről ingázó pedagógusoknak, hiszen az utazási költségek havonta akár a 200 lejt is meghaladják. Hegyi László alpolgármester azonban cáfolta a hírt. Mint mondotta, napirenden vannak az útiköltségek visszafizetésével, és az év végéig a költségvetésben elő van irányozva az erre szánt pénzösszeg. Ám, hogy jövő év elejétől hogyan alakul a helyzet, azt egyelőre nem lehet tudni.
A főtanfelügyelő derűlátó
Az iskolaigazgatókkal tartott tegnapi gyűlésen Ioan Săcărea, a Spiru Haret Szakszervezet megyei elnöke ennek kapcsán elmondta, Maros megyében a pedagógusok 10 százaléka ingázik. Arra a felvetésre, hogy amennyiben a saját zsebükből kell állniuk az útiköltségeket, fennáll a veszély, hogy egyes tanerők felmondanak, Matei Dumitru főtanfelügyelő kijelentette, az előző években is előfordult hasonló helyzet, ám akik elmentek, egy év után 99 százalékban kérték, hogy vegyék vissza őket. A tanácskozáson Ioan Săcărea kijelentette, jövő héten találkozót kezdeményeznek a képviselőkkel, szenátorokkal annak érdekében, hogy a helyhatóságoknak szánt költségvetésben külön tételként tüntessék fel az ingázási pénzt, hogy ne adódjanak gondok ezek kifizetésével.
Menyhárt Borbála |