Látó-nívódíjasok, 2008
– Idén kétszer osztottuk ki a Látó szépirodalmi folyóirat hagyományos nívódíjait: először januárban – a tavalyi évre – másodszor pedig idén, a 2008-as esztendőre, hiszen amúgy is az advent, a várakozás idejében vagyunk – mondta Kovács András Ferenc, a lap főszerkesztője szombat este a Bernády Házban, a nívódíjak átadóünnepségén. Ezeket a folyóirat évenkénti szerzői között osztja ki a szerkesztők grémiuma, négy kategóriában: vers, próza, kritika-esszé és debütdíj. A kitüntetettek névsora idén is igen nívós: ott van mindenki, aki számít, de vannak visszatérő nívódíjasok is, hiszen ezt a kitüntetést többször is el lehet nyerni – és mindannak járuléka, amit mi, szerkesztők csinálni próbálunk. Az oklevélből és a múlt évtől óriási Batsányi-emlékplakettel járó díjat átvevőket az adott rovatok szerkesztői méltatják – mondta KAF, majd elsőként Vida Gábor szólt az ez évi debütdíjasról, „irodalmi keresztfiáról”, Váradi Nagy Pálról. – Akik itt vannak, mind ismerik Váradi Nagy Pál Öregtorony című novelláját. De ha mégsem, az sem baj. Hiszen én is így kezdtem: pökhendi voltam, felületes és tehetséges. A szerző először verseket küldött nekem. Én elmeséltem, hogy miért rosszak a versei. Szerintem, mint annyian, ő is megsértődött, mert elkezdett prózát írni. Bosszút állt. Most első irodalmi keresztfiamat mutatom be, hiszen nem a szerkesztő keresi meg a szerzőt, hanem a szerző saját magát. Novelláját azért szeretem, mert minden benne van, amiből egy bő tollú író nagyregényt alakít. Tömör, kegyetlen és ironikus. Váradi Nagy Pál felolvasása után Demény Péter, az esszé-, illetve kritikarovat szerkesztője Selyem Zsuzsát méltatta, három „vegyértékben”: mint tanárt, tudományos esszéírót és prózaírót.
– A tanári hivatás is „pokoli probléma”: az ember nem tudja, hogy kik közé lép be, és mindenkire odafigyel-e, akire oda kell figyelni. Selyem Zsuzsa nagy felfedező, nem egy tehetséges diákjának ma ismert neve hozzá fűződik. Jó szemmel veszi észre az okos embereket, teremt jó kapcsolatokat. A másik vegyérték a tanulmányírói-esszéírói, amihez hozzá kell tenni a publicistáét: a Krónikában többször is közöltük cikkeit. Munkásságában az utóbbi időben fordulatot látok – korábban meglehetősen elméleti volt, mostanában elfordult ettől vagy látja azt is, ami a közélet, a politika, a film területén található. Regényének megjelenése számomra is nagy megdöbbenés volt. Töredezettsége megmenti a szöveget a pátosztól.
A prózakategóriában díjazott Márton László méltatója, Láng Zsolt egy 1992-es halandzsaszöveget olvasott fel, amelyet akkoriban Márton Lászlónak kellett az Éneklő Borz hangosfolyóirat estjére magyarra lefordítania. A szintén felolvasott fordítás nagy sikert okozott, ahogyan Láng Zsolt mondta: szünetmentes fordítók vagyunk, akkor is, amikor írunk. Lefordítjuk azt, ami a fejünkben, bioelektromágneses hullámként jön létre. Az irodalom képes vulkánt kitöretni és elfojtani. Ezt azonban kitöretni az olvasó agyvilágában kell. Márton László alkotásai közel állnak a posztmodern építészethez. Jelen lenni: ez az ő jellegzetes tudása. Végig ott áll a szereplői mellett, hiszen az emberi tényező örök titok, ennek nyitja pedig egy másik, dekódolhatatlan rejtély. Kovács András Ferenc Király Lászlót, a verskategória ez évi, immár háromszoros Látó-nívódíjasát méltatta. – Király László először 1997-ben, majd 2000-ben és idén nyerte el a díjat. A költők élete nem különbözik az írókétól. A nyelv mozgásának érzete eleve egy életformát jelent, és olyan egységes koncentrációt igényel, aminek ritkán tudnak az emberek megfelelni. Számomra nagyon sok történet nagyon régről úgy kezdődik: Király László. Létezik egy képletes asztal, amelyet körülül az ember. Ennél az asztalnál a költők sokasodnak, a társaság fogyatkozik. A költő sokszor körülüli ezt a világot. Egy asztal találkozást is jelent. Király László modern, nagyon egységes és kész költői hangját régóta hallom a fülemben, sokszor követnek engem a kötetei. Töretlenül mai és nagy verseket láthatnak, ha elolvassák a verseit. Hiszen a vers mikorja az a pillanat, amikor olvassák. Én Király Lászlót a mai erdélyi költészet legegyetemesebb költőjének tartom. „Ide indultam, ide térek. Ez a kör a hibátlanság vágya.” – zárta a költő felolvasása előtt, Király László-idézettel KAF a méltatását, majd véget ért a családias, jó hangulatú díjkiosztó ünnepség.
Nagy Botond |
